Viselkedés és aktivitási zavar

Deákné Horváth Viktória, Levente édesanyja, pedagógus

Úgy érzem, most jött el az idő, hogy leírjam történetünket, hátha segítségként vagy tanulságként szolgálhat másoknak is. Kisfiam, aki jelenleg 10 éves múlt, kicsi kora óta mozgékony, minden iránt érdeklődő kisfiú volt (éppúgy, mint édesapja). Az óvodában eleinte nem volt vele gond, a többi, hasonló korú gyermek viselkedése közé az övé is beleillett. Sajnos később az óvodában a szüleitől tanult tiszteletteljes viselkedése sokat
romlott. Ennek fő oka az volt, hogy a csoportba nehezen illeszkedett be, barátkozni pedig csak a hasonlóan nehezen beilleszkedő gyerekekkel tudott, akik viszont kifejezetten rossz magatartásúak voltak. Ezáltal sokat romlott a magatartása és szófogadása is. Az iskolát az óvodából hozott magatartásától eltekintve is viszonylag jól kezdte, a finommotoros éretlenségen kívül (ami miatt nagyon sokat szenvedtünk az írással) nagyobb problémák nem adódtak. Második osztályban kezdett megváltozni, a fő probléma az volt, hogy egyre agresszívebben viselkedett társaival és tanáraival is. Ezt a viselkedést leginkább a fokozódó türelmetlenség és a gyors, könnyű eredmények egyre csökkenő száma váltotta ki. Érdeklődése nagyon eltért az osztálytársaitól (akik egyébként 1-2 évvel idősebbek nála, most ez a divat), ezért itt sem sikerült teljesen beilleszkednie, ez csak fokozta a helyzetet. Nagyon aggódtunk, nem szerettük volna, ha emiatt kényszerülünk iskolát váltani. Megtettük az első lépést a Nevelési Tanácsadóban folyó kivizsgálással. Itt megkaptuk a diagnózist: figyelemzavar és hiperaktivitás (ADHD). F90-es kódot kaptunk, illetve SNI státuszt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy heti egy óra fejlesztésre jogosult az iskolában, melyet gyógypedagógus végezhet. Mivel tisztában voltam azzal, hogy ettől még az ő viselkedése gyökeresen nem fog változni, úgy gondoltam, hogy azzal teszem a legjobbat mindenkinek, hogy a kistestvére miatt éppen megszűnő GYES után nem állok vissza a munka világába, hanem felkutatok minden olyan lehetőséget, amivel őt segíteni tudom. Mivel tudtam, hogy más állami segítségre nem számíthattok, ez volt az egyetlen logikus lépés. (Ebben persze férjemnek is nagy szerepe volt/van, aki az ehhez szükséges anyagi biztonságot kemény munkájával fenntartja). A Nevelési Tanácsadóban egyetlen kezelési módszert ismertek: közölték velünk, hogyha nem bírunk a gyerekkel, vigyük vissza és írnak fel neki Ritalint. Hónapokon át külföldi (amerikai, angol, francia) weboldalakat böngésztem és ötleteket merítettem, mivel úgy gondoltam, hogy az addiktív gyógyszeres kezelésen kívül talán vannak még más alternatívák is. Elsőként a vitaminpótlásra helyeztem a hangsúlyt. Amit adok neki jelenleg is: B-komplex, Nu-Thera multivitamin, Kálcium-magnézium- cink, Morepa halolaj, probiotikum. Már második osztály végére nagyon sokat javult a helyzet viselkedés terén. Második lépésként mozgásfejlesztő tornát kerestem neki. Külön órára nem tudtam volna hordani a rossz időbeosztás miatt, viszont egy véletlen találkozás úgy hozta, hogy egy fejlesztő  pedagógus ismerősöm Budapesten Delcato-féle szenzomotoros tornát tartott. Ő felmérte kisfiúnkat és megállapította, hogy az összes csecsemőreflexe megvan, nem épültek le. Havonta e-mailben kaptuk a tornagyakorlatokat, melyeket naponta kellett itthon végezni. Egy év kemény tornával már csak két reflex volt jelen. Vagyis sokban hozzájárult gyermekünk fejlődéséhez (a baj csak az volt, hogy egy akkor 9 éves gyerekkel már nagyon nehéz volt végigcsinálni a tornát).
A sport volt a következő állomás: az iskolában kézilabdázott, de ebben a sportágban a dinamizmus és az egymás közötti kontakt kontrollálatlan, így ez még inkább visszavetette, agresszívebbé tette. Ezért változtattunk és a karate mellett döntöttünk – ez jót tesz neki fizikailag (elfárad), illetve az önfegyelem és tisztelet terén is (a mesterrel érthető módon nem mer senki szembeszállni!). Megtanulta, hogy milyen érzés a kontrollált és kordában tartott adok-kapok, magabiztosabb lett, mert felismerte a saját határait és megtanulta tisztelni a nála tapasztaltabbakat, nem lát mindenkiben veszélyt jelentő ellenfelet, akivel
szemben be kell zárkóznia. A karate csoportban sok a korabeli gyerek, nagyon jól beilleszkedett. Étkezés terén sikerült a bevitt cukor mennyiségét minimálisra csökkenteni, illetve természetes édesítőkkel kiváltani, tejet egyáltalán nem fogyaszt öt éves kora óta.
2017 év elejére már tanárai is látták a változást, de még mindig nem volt az igazi. Mivel folyamatosan kerestem/kutattam az újdonságokat, ekkor bukkantam rá a Neurofeedbackre, és szerencsénkre márciusban indult a kezelés városunkban is, így nem kellett messze utazni. Jelenleg a 45. kezelésnél tartunk (első alkalommal zsinórban csináltunk 25-öt, majd öt hónap után ismét 20-at). Ezzel kapcsolatban nagyon sok pozitív tapasztalatunk volt. Már az első kezelés után gyermekünk teljesen átaludta az éjszakákat (ez korábban elképzelhetetlen volt, minden éjjel felébredt és átjött hozzánk). Hihetetlen sok változás történt viselkedés terén is: a 4. osztály elejére elértük, hogy osztálytársai nem közösítik ki, tudják, hogy már nem viselkedik úgy, mint korábban. Nagyon sok barátja lett, akikkel szívesen játszik szünetekben. Egyszóval szívesen jár iskolába, nem teher már annyira ez számára. A tanulással soha nem voltak gondjai, a készségtárgyakból (rajz, technika, ének) általában négyest kapott, a többiből ötös volt. A felmérők szinte mindig azért sikerültek négyesre, mert figyelmetlenségből hibázott, kihagyott, átugrott kérdéseket (ez persze nagyon bosszantotta, hiszen tudta, hogy ez a jegy nem a valódi tudását tükrözi). A 4. osztályos félévi bizonyítványában pedig már látszik, hogy a figyelmetlenséget egyre jobban le tudja küzdeni, hiszen mindenből ÖTÖS lett, csak énekből kapott hármast (ez a tanító néni személyes bosszúja a korábban elszenvedett sérelmekért) és még a MAGATARTÁSA is négyes lett (ilyen még korábban soha nem fordult elő), szorgalmára is folyamatosan példást kapott. Nagyon büszkék vagyunk rá! Mivel nagyon sok dolgot és módszert próbáltunk ki és vezettünk be egyszerre, ezért nem tudjuk egyértelműen megállapítani, hogy melyik milyen mértékben járult hozzá a változáshoz, illetve a korának előrehaladtával a „kinövi a dolgot” faktor mekkora szerepet játszott. A változás azonban egyértelmű, szerintünk az irány jó volt, minden kipróbált módszer a jó irányba vitte, ezek együttesen adták a leírt eredményt. Ezeket a gondolatokat azért írtam le, hogy mindenki meríteni tudjon belőle és személyes tapasztalataink pozitív eredménye segítséget nyújtson, ötleteket adjon bárkinek, akinek szüksége van rá.